Monday, August 17, 2009

Emlékek a padlásról

Mindig is szerettem padlásokon matatni... igaz főleg a régi parasztházakat részesíteném előnyben;) itt a távolban pedig csak a polhapiacok maradnak:(( Legutóbb a szüleim padlásán nézelődtünk Annával. Persze Őt is minden érdekel:)))

Nektek két régi emléket szeretnék megmutatni amik ott kerültek elő. Egyik gyermekkori, másik kamaszkori.

Talán ez lehetett az első olyan "gépem" amivel alkotni lehetett. Édesanyám szebbnél szebb ruhákat varrt nekem (csak próbálni ne kellett volna;) ) Én pedig a babáimnak készítettem a hulladék darabokból királylányruhákat. Kb annyi idős lehettem akkoriban mint a lányom most. Elhoztuk, felállítottuk az enyém mellé.


A másik kép története: 8. osztályos koromig sokminden megfordult a fejemben a pályaválasztást illetően, szerettem volna pl. régész lenni, vagy történész. Sokat sportoltam is, de valami véletlen "elsodort" a pécsi Úttörőház szövő szakkörébe.
Ott Trislerné Ferkl Anna textiltervező iparművész kezei közé kerültem. Ez akár meghatározó is lehetett volna... 8.ban a jelentkezési papírokon első helyen a Művészeti szakközépiskola textiltervező szakára adtam be. A felvételim nem sikerült(ez volt az első kudarc az életemben.... nem tudtam eléggé rajzolni vagy nem volt elég protekcióm - a mai napig nem tudom) a Művészeti melleti "elit" kétnyelvű gimnáziumba vettek fel, de minden nagyszünetben és órák után ott lógtam a szövős csajoknál...

Ezt a 20 x 22cm-es szőttest az Úttörőház szakkörében készítettem. Szőve és csomózva van, egy népművészeti könyvben találtam a turul madár mintáját, meg sem mondom hány évvel ezelőtt;)

2 comments:

Monika said...

Ne is mondd!: padlásmániás vagyok!
Igaz,kislánykoromban nekünk is volt egy hatalmas padlásunk,az valami varázslatos volt!Már akkor kutattam régi dolgok után ott,találtam is,ami ma is a lakásunk dísze.
Tüneményes ez a kis varrógép,igazi kincs!nekem csak műanyagból van.
A szövésed is csodaszép!!!!!
Én gimi után ,estin a Művészeti szakközepet végeztem el,a múzeumu munka mellett,díszítő festő és restaurátor szakon,mivel nem indult alkalmazott grafika szak.Életem legszebb 3 éve volt.

Timici said...

ez nagyon jó! ilyen varrógépem nekem is volt, talán még meg is van vhol...:O)